ekézőblog

Trinát István sorait közlöm, sátáni erővel:

Drámaian megdrágult az élet azokban a releváns szituációkban ahol négyen vagy éppen öten küzdenek egyszerre a szeretet érzetéért. Jellemző a korszellemre, hogy ezeket a a minduntalanul
bogaras és ütődött nézeteket széltében és hosszában is átjárja ama specifikus világnézeti krízis,
mely alapjaiban véve ugyan nem káros az egyén világképének fejlődésére, de mégis mi van a belső békével? Foglalkoztat manapság arctalan robot akrobaták között sétáló hóeke májú civil köröket olyan élemedett problémakör, mely erre vérbő választ adna? Hazudtunk éjjel és nappal. Én ezt értem, de elfogadni nehéz, mivel valójában ez képletesen szólva is ez egy mozambiki álom. Hárman de inkább négyen is nekidurálhatnánk magunkat, hogy tiszta vizet öntsünk déjé pofájába holott ez a fentiekben vázolt problémára sovány vigaszként ontana leplet. Akkor mégis hol a megoldás? Mi a teendő a sárgatalpú nikotintól homorodott és láthatóan végletekig túlcsordult rétegek lelkének hámozásában? Egyáltalán ez kinek a feladata ebben a jólszituált szamárköhögésben? Nem tudom, választ sem nagyon szeretnék adni. De egy misebort biztos megér!