Utolsó kommentek

Déjé zenei ízléséről

2009.03.11. 13:09 szokol2

Nos. Déjé zenei ízlése a 80as évek derekán látott napvilágot. Először ekkor hallott ugyanis a sütőiparban igen elterjedt zeneszámokat. Gombári lemezek B-sidejai voltak ezek egy kis funky-pöttömbaszással hergelve. Apja, Sándor révén egyre közelebb került a tűzhöz, és ahogy mondani szokták egy idő után csúcsokat döntött a sügérek között. Pusztákat loholt, sárakat szőtt a végén pedig a növényi gázturbulyák világában találta magát. 10 évesen saját szerzeményeket adott ki "Csülökbaszás a nádasban" címmel. Kantátákat és niebelung énekeket gyakran tekert a faszára. Később már csak gyanakodott a tölcséres bunkókra, szart enni azonban sosem látták. Gyömbércsülök, mulánó, és a csúcsos gőzmozdony volt ekkortájt a kedvenc együttese. Bevette magát a pécsi undergorund életbe úgy mint DJ Saláta, és MC Vasszermann. Velük sokat haknizott főleg a vidéki Táskás klubbokban. Vesztére ez idő tájt terjedtek el a csúcsos zenék, amelyekben sosemhallot rigmusok basznak a világi élet elöljáróival, úgy mint Bohós István, vagy Káposztos Gyuszi bácsi. (Gyuszi bácsi azóta má kizárólag kompos fiúkkal hajlandó beszélni - a szerk.) Ezzel ő nem tudta felvenni a versenyt, egyre jobban ragaszkodott az anyai örömökhöz, míg a végén MC Kolemannal megalapította a Gázos hubernyákok bandáját. Nem volt hosszúéletű a siker, hiszen valósággal lemosta őket a színpadról a huggyos vidékiek vágtás púpját megéneklő Fungeráj kórus, melynek tagjai voltak helyi DJ-k, úgymin NC Fapados, és Pöpper Maki. Folyt.köv. - A következő részben arról beszélünk hogyan vált a szaros sáskarakodóból munkaterhelt pumává pásztorok botján - avagy: A gödrökkel teli 90es évek

1 komment

Címkék: liebermann katalin sostarics műbuzgó lótetvek simándi

A bejegyzés trackback címe:

https://ekezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4995796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

déjé 2009.03.13. 09:08:38

Nos, talán emlékezzünk meg a metálos szessönre is, amikor a Véres Hányásban doboltam, a Kohász Misivel, és Furkó Danival alkotott formációban. Amugy az összefoglalás helyes, pletykák szerint Gyuszi Bácsi azóta is igen szoros (sokak szerint intim) kapcsolatot ápol a kompos fiúkkal, a vidéki Táskás klubok pedig sosemlátott reneszánszukat élik. Misi és Dani azóta Sármellékre költözött, ahol népszerű prosztókocsmát nyitottak.
süti beállítások módosítása